Óvodánk története

BUGYI NAGYKÖZSÉGI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA TÖRTÉNETE

 Bugyi Nagyközségben 1951 óta biztosított az óvodai ellátás.

1957/58-as nevelési évben a gyermekcsoportok száma kettő lett. 1963-ban három, 1966-ban négy, 1970-ben a ványi óvoda megnyitásával öt csoportban fogadták a gyermekeket. Szaporodtak a gyermekcsoportok és a hozzájuk tartozó dolgozók száma, ezzel nőttek a szakmai, gazdasági, írásbeli munkák.

1972 szeptemberében a csoportok száma hat lett, a gyermeklétszám 180 fő. Az óvónők és technikai dolgozók 20-an voltak. 1973 december 1-én kinyitotta hetedik csoportját is az óvoda Ürbőn. A felnőttek huszonhárman lettek. Nőttek a gondok, viszont a képestett óvónői ellátottság terén a 10 óvónőből 5 képesítés nélküli volt. Az 1974 -es évben felmérést végeztek, melyek értelmében a község óvodaköteles gyerekei közül még mindig 50 nem nyerhetett elhelyezést a felvevőhely hiánya miatt az óvodákba.

A község vezetőinek lázas igyekezete nem hagyott alább, új 50 férőhelyes óvoda építését tűzték ki célul a felszabadulás 30. évfordulójára. Ehhez persze ismét nagyon sok társadalmi felajánlás vált szükségessé a szerény költségvetési keretek pótlására. / A kivitelezési költség 1.800.000 Ft./ A tények azonban máris bizonyítottak, – tető alá került év végére a falu központjában épült napfényes modern óvoda, sőt a szebbnél szebb, berendezési tárgyak is raktáron voltak, várva a megnyitás boldog napjára. Ezzel már 250 -270 gyermeket tudtak elhelyezni az óvodákban.

A körzetesítéssel oldották meg, hogy a külterületi óvodák gyermekei is a községbe járjanak óvodába, ezért a központi óvoda épületét 75 férőhelyesre bővítették. Előbb az ürbői, majd a ványi óvoda szűnt meg. A három óvodát egységes irányítás alá tették, vezetője 15 évre Kovács Attiláné Gizi néni lett.

Amikor a ványi óvodát megszüntették, az intézmény 8 csoporttal és 14 óvónővel dolgozott. A gyerekek száma igen változó képet mutatott, 1988-ban még 216, 1989-ben 190, 1990-ben pedig már csak 180 gyermeket írattak be. Mivel a gyermeklétszám a lakótelepen csökkent leginkább, így a ványi gyerekeket oda csoportosították át. A létszám ugyan csökkent, viszont a hangulat jóval családiasabbá vált, és az iskolára való felkészítés is hatékonyabb lett.

A három tagóvoda folyamatosan biztosította az óvodás korú gyermekek felvételét és az iskolaköteles gyermekek felkészítését. Volt, amikor több gyermekkel, volt, hogy jóval kevesebbel kellett dolgozzanak az óvoda munkatársai. Az ürbői és ványi gyermekeket autóbusz szállította, a falun belüli kíséretüket az óvodapedagógusok látták el, pontosan úgy, ahogyan ma is.

Kovács Attiláné nyugállományba vonulása után az intézményvezetői megbízást öt évre Csizmadi Istvánné nyerte el. 1995-től 2000-ig irányította az óvodában folyó munkát. Kezei között újultak meg az óvodai szabályzatok, mint a Házirend vagy a Pedagógiai Program. Ekkor 12 szakképzett óvónő és 11 technikai alkalmazott dolgozott az intézményben.

Ketten az óvónők közül főiskolán, míg a többiek speciális továbbképzés keretében bővítették szakmai ismereteiket.

1998-ban elfogadták az „Óvodai nevelés játékkal, mesével” -című programot, illetve ennek adaptációját.

Az óvoda vezetését 2000-ben Bálint Dezsőné vette át. Tizenöt éven át a gyorsan változó körülményekhez igazodva irányította az intézményt. Kiemelt figyelmet fordított az óvoda karbantartására, szépítésére, minek hatására az óvoda megkapta a „Gondozott környezetért” Díjat. Ebben az időszakban a csökkenő gyermeklétszám miatt a Katica (Jókai) óvoda épületében a három csoportból egy csoportot tornaszobává alakítottak át, így két csoport működött tovább. Így hét csoporttal működött a három épületben az óvoda.

2015. július 1-től Bodnár Sándorné az intézmény vezetője. A szülők foglalkoztatásának a növelésével, a hároméves kortól kötelező óvodakezdéssel megnőtt az óvodába járó gyerekek száma.

2023. szeptemberétől a Bóbita (lakótelepi) óvoda bővítésével az eddigi 7 helyett már 8 csoportszobával szolgálja a kisgyermeknevelés céljait a településen az intézmény. A fejlesztés a Széchenyi Terv Plusz program, a TOP_Plusz-3.3.1-21 kódszámú, „Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztése” című kiírás keretében, a Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóság, mint támogató közreműködésével valósult meg.

Jelenleg az óvodai dolgozók száma 34 fő, ebből 17 óvodapedagógus, 1 gyógypedagógus, 1 óvodatitkár, 3 pedagógiai asszisztens, 8 dajka, 3 konyhai kisegítő, 1 udvari munkás. A kiemelt figyelmet igénylő gyermekek fejlesztésében logopédus, mozgásfejlesztő pedagógus és pszichológus is közreműködik óraadóként.

A Bugyi Nagyközségi Napköziotthonos Óvoda a három épületében összesen 200 gyermek szakszerű ellátását teszi lehetővé.

 

Az óvoda történetének leírása Oláh Szilvia- óvodapedagógusunk szakdolgozata is felhasználására került.

 

 

 

 

 

 

 

 

Skip to content